Ugrás a fő tartalomra

Az érzelmek szerepe a kegyességben - újra "Református kegyesség" konferencia Sárospatakon április 13-14-én



Az érzelmeknek vitathatatlanul jelentős szerepük van a közösségi vallásos gyakorlat és a személyes kegyesség dimenzióiban szinte minden vallásban – ennek ellenére ez a kérdéskör meglehetősen elhanyagolt és mostohán kezelt területe a református teológiának. Mindez azért is különös, mert az egyházi nyilvánosság különböző színterein egyre többen és egyre többször vetik fel a református vallásgyakorlat „kiszikkadásának”, érzelmi sivárságának problémáját, ami éppúgy jelentkezik az egyháztagság, a bevonódás és elköteleződés szintjén, mint a szociális érzékenység területén vagy éppen a liturgia összefüggésében. A református vallás legfőbb értéke viszonylag hosszú időn át racionalitásában, illetve minden babonától és érzelmi szélsőségektől mentes józanságában jelölődött ki, e tulajdonságok értéke azonban napjainkra jelentősen inflálódott és egyre kevésbé tűnnek pozitív identitáselemnek. 



Az érzelmekkel kapcsolatos, a pszichológián és filozófián túlmutató, jelentős mértékben a mentalitástörténet, történeti antropológia, pszichohistória illetve a gendertudományok fejleményeire építő érzelemtörténet nemzetközi szinten is viszonylag új fejlemény, Magyarországon pedig az egyéni kezdeményezéseket összefogva a Hajnal István Kör 2017-es, „Az érzelmek története” címmel megrendezett konferenciája kezdte meghonosítani ezt a kutatási irányt. Ennek elméleti és módszertani keretei még meglehetősen képlékenyek, az elemzések számos diszciplína jellemző felkészültségeit mozgósítják, két markáns és logikailag nyilvánvaló perspektíva azonban egyértelműen kirajzolódik benne. 

Az egyik az érzelmek történelemformáló erejét állítja középpontba. Az érzelmek jelentős hatást gyakorolnak a megismerésünkre és az emlékezetünkre, befolyásolják személyes és társas kapcsolatunkat, meghatározzák kulturális gyakorlatainkat. A gyűlölet, félelem, undor vagy épp a szimpátia – hogy csak néhány alapvető érzelemre utaljunk – manipulációja a mindenkori hatalom eszköztárának állandó része, de része a kisebb-nagyobb közösségek belső viszonyai vagy a közösségek közti társadalmi kapcsolatok szabályozásának, a házassági kapcsolatrendszer alakításától a gazdasági stratégiákon keresztül a vallási türelem kérdéséig. Az érzelmek társadalmi „használata” jellegzetes módon jelenik meg például a félelem felkeltésére építő bűnbakképzés különböző formáiban, bizonyos etnikai vagy társadalmi csoportokkal kapcsolatos undor felkeltésében és ezek stigmatizációjában vagy épp a társadalom mozgósítására szolgáló együttérzés felkeltésében. 

A másik perspektíva pedig arra kérdez rá, hogy miként változtak az érzelmek az időben, illetve hogyan befolyásolja a kultúra az érzelmeket? Hogyan változott az egyes érzelmek tartalma, és hogyan alakult azoknak a köre, akik számára az egyik vagy másik érzelem átélése legitim lehetett? Hogyan hat a kulturális környezet változása az érzelmek tartalmára, illetve hogyan válnak egyes érzelmi konstrukciók egy kultúra meghatározó elemévé? Így tehető vizsgálat tárgyává például a szerelem, a barátság vagy épp a hazaszeretet tartalmának változása. 

Az érzelmeknek vitathatatlanul jelentős szerepük van a közösségi vallásos gyakorlat és a személyes kegyesség dimenzióiban szinte minden vallásban – ennek ellenére ez a kérdéskör meglehetősen elhanyagolt és mostohán kezelt területe a református teológiának. Mindez azért is különös, mert az egyházi nyilvánosság különböző színterein egyre többen és egyre többször vetik fel a református vallásgyakorlat „kiszikkadásának”, érzelmi sivárságának problémáját, ami éppúgy jelentkezik az egyháztagság, a bevonódás és elköteleződés szintjén, mint a szociális érzékenység területén vagy éppen a liturgia összefüggésében. A református vallás legfőbb értéke viszonylag hosszú időn át racionalitásában, illetve minden babonától és érzelmi szélsőségektől mentes józanságában jelölődött ki, e tulajdonságok értéke azonban napjainkra jelentősen inflálódott és egyre kevésbé tűnnek pozitív identitáselemnek. 

Az érzelmek és a kegyesség összefüggései azonban ezeknél konkrétabb problémákban is jelentkeznek. Egyrészt a kegyességi életünk alapvető fogalmi készletével kapcsolatosan jelentős bizonytalanság alakult ki. Például a „megtérés” fogalom bibliai jelentése egyértelmű, azonban erre az egyháztörténet századai során újabb és újabb rétegek rakódtak, különböző konfliktusok és traumák nyomták rá bélyegüket. Így az egyik oldalon az egyszeri megtérés-élmény fontosságának hangsúlyozása és megtörténtének akár a bűntudatkeltés manipulatív eszközeivel való „elősegítése”, a másik oldalon a megtérés érzelmi túlfűtöttségének elítélése és az életfordulat kognitív tartalmának hangsúlyozása, majd a megtérés fogalmának radikális, a kommunista párthoz való megtérésként történő átértelmezése a diktatúrát kiszolgáló egyházi ideológia keretei közt olyan helyzetet teremtettek, melyek nehézzé teszik a fogalom használatát. 

Másrészt kegyességi életünknek számos olyan összetevője van, melyek több évszázados történetiséggel rendelkeznek. Ezeket sokszor változatlanul őrizzük, használjuk, gyakoroljuk, anélkül, hogy figyelembe vennénk a használatuk társadalmi környezetének változását. Egyházi énekeinkkel kapcsolatosan visszatérő kérdés például, hogy mennyire képesek kifejezni a kortárs közösségek tapasztalatát, mennyire képesek megszólaltatni a mai ember életérzését, hittapasztalatát? 

Végül az érzelmek problémája az egyház intézményi szintjén is jelentkezik. Számos aktuális egyéni és közösségi trauma mögött azonosítható az egyházi intézményrendszer személytelenné, rideggé válása, illetve a félelemre, szégyenre és más negatív érzelmekre építő függőségi rendszerek megbetegítő hatása. Ezek a kérdések most kezdik áttörni az egyházi nyilvánosságban a hallgatás falait, ugyanakkor nagyon nehezen jönnek létre azok a támogató közegek, melyek lehetővé teszik a problémák feltárását. 

Ezeknek és a számos hasonló kérdésnek különös aktualitást ad az a posztmodern helyzet, melyben ma református egyházunk és általában a keresztyén közösségek küldetésüket teljesítik, s amelyre éppen az erős érzelmi orientáció, az elsődleges vallási élmények hangsúlyozása, s mindenek fölött az intézményi struktúrákkal szembeni bizalmatlansággal párhuzamosan a hiteles emberi példák keresése jellemző. 

Konferenciánkon és az ahhoz kapcsolódó műhelybeszélgetésen ezeket a kérdéseket szeretnénk – a téma roppant szerteágazó volta miatt a teljesség igénye nélkül, viszont a különböző felekezeti tapasztalatok közös perspektívába rendezésének igényével – református, evangélikus és katolikus teológusok, szakemberek segítségével körüljárni.

A további információkért kérjük kísérje figyelemmel honlapunkat, és látogasson el a www.srta.hu oldalra!


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A poszttraumatikus áhítat - Richard Wurmbrand és Visky András kegyességi tárgyú írásaiban

Richard Wurmbrand evangélikus lelkész és Visky András író, dramaturg két különböző alkatú, teológiájú, stílusú keresztény gondolkodó, írásaik közös nevezője - bár eltérő módon és mértékben - a diktatúra által elkövetett erőszak megtapasztalása. Wurmbrand Beszédek a magánzárkában című könyvében explicit módon hivatkozik a megélt traumára, szövegeinek eredettörténetét is oda vezeti vissza. Visky András kisgyerekkori kitelepítésélménye, édesapja évekig tartó távolléte, bebörtönzése szövegszinten nem jelenik meg a Reggeli csendességben, retorikájában, gondolati ívében ugyanakkor hasonlóképpen tartózkodik a „teológiai korrektségtől” és a „teoretikus erőszaktól” (Jean Baudrillard). Narratív teológiájukat az „eseményszerű létmegértés” (Thomka Beáta) jellemzi, kegyességi retorikájuk „a Másik felé halad, annak igenlését sürgeti” (Emmanuel Lévinas). Előadásomban ezt a retorikát vizsgálom a fent hivatkozott elméletírók munkáit is segítségül hívva.





Molnár Illés (1981) - irodalomkritikus, költő, s…

"Csak azért érdemes élni, amiért képesek vagyunk meg is halni."

A szentignáci lelkiség egyik alappillére a „megtalálni Istent mindenben” (és mindent Istenben). Ez a megtévesztően egyszerű tétel azt fejezi ki, hogy az ember mindent a spirituális élet részének tekint. Nem szorul a templomok falai közé, nem pusztán vallási kérdések foglalkoztatják, mert nem csupán az imádság és a szakrális szövegek tartoznak a lelki élet hatáskörébe. És főként nem állít olyat, hogy pl. a munkáról, a pénzről, a szexualitásról, a depresszióról stb. nem eshet szó a spirituális kapcsán.

Loyolai Ignác megtérése kezdetén, mint világi ember fokozatosan vette észre, hogy az érzésein és a vágyain keresztül is szólhat hozzá Isten. Felismerte természetesen az érzések közti különbségeket, hogy mi visz közelebb vagy távolabb Tőle, de főként, hogy azok is Istentől származnak, rajtuk keresztül szól hozzánk, érintkezésbe kíván lépni velünk. Közvetlenül. 


Ignácnak emiatt sokszor meggyült a baja az inkvizícióval és háromszor került annak börtönébe, mert bírálói azt gyanították, hogy meg…