Református kegyesség konferenciák

Buza Zsolt (PhD hallgató, református lelkész, Rozsnyó) előadásának összefoglalója: A kommunista diktatúra időszakában sok olyan esemény történt, ami a Felvidéki Református Egyházat érintette. Az egyházvezetés pozitív álláspontja az államhatalomhoz megengedte, hogy a 90%-ban magyar református egyház kereteiben fennmaradjon és túlélje a 41 éves önkényességet. Két olyan eseményt szeretnék a hallgatósággal megosztani és mélyebben elemezni, amikor is egyházunk megbirkózott a fennálló nehézségekkel.  Az egyik egy természeti csapás eredménye volt, a dunai árvíz 1965-ben. Az átszakadt gátak, a házukból kiköltöztetett emberek, a magukat mentők és azok, akik nem voltak hajlandóak otthagyni házaikat. Mennyiben érintette gyülekezeteinket a dunai árvíz? Egyházunk püspöke, a Pozsonyi Egyházmegye esperese, lelkészek, gondnokok milyen mértékben vették ki részüket a gátakon? Hogyan épültek újjá gyülekezeteink, azok templomai, parókiái? Milyen külföldi támogatásból és milyen állami hozzájárulásbó

- protestáns transzcendencia és annak felülírási kísérlete a kálvinista Marylinne Robinson Gilead-trilógiájában Tóth Sára (PhD, egyetemi docens, Károli Gáspár Református Egyetem, BTK, Anglisztika Intézet) előadásának összefoglalója: A nyugati ember tudatában, kulturális emlékezetében a reformáció és a protestantizmus a szigorú apa (= freudi felettes én, lacani fallosz, jungi apakomplexus) szimbolikus képével asszociálódik, talán ez magyarázhatja azt a különös paradoxont, hogy a kegyelem vallása oly gyakran elidegenítő, sőt, a gyakorlatban egyfajta felettes én kereszténységgé alakul. Jacques Lacan a társadalmi törvény világát „szimbolikus rendnek” nevezi, ahová az ödipális válságon átesve lép be a gyermek, átkerülve az anyai teljesség világából az apai hiány világába. A nyelv (s az írott szöveg még inkább) Lacan szerint a hiányból és a veszteségből születik, a szavak azt helyettesítik, amit gyermekként elveszítettünk és soha nem kaphatunk meg. Innen közelítve a protestantizmus