Ugrás a fő tartalomra

„Az ég oly messze van, még messzebb tőled én”



- protestáns transzcendencia és annak felülírási kísérlete a kálvinista Marylinne Robinson Gilead-trilógiájában

Tóth Sára (PhD, egyetemi docens, Károli Gáspár Református Egyetem, BTK, Anglisztika Intézet) előadásának összefoglalója:

A nyugati ember tudatában, kulturális emlékezetében a reformáció és a protestantizmus a szigorú apa (= freudi felettes én, lacani fallosz, jungi apakomplexus) szimbolikus képével asszociálódik, talán ez magyarázhatja azt a különös paradoxont, hogy a kegyelem vallása oly gyakran elidegenítő, sőt, a gyakorlatban egyfajta felettes én kereszténységgé alakul. Jacques Lacan a társadalmi törvény világát „szimbolikus rendnek” nevezi, ahová az ödipális válságon átesve lép be a gyermek, átkerülve az anyai teljesség világából az apai hiány világába. A nyelv (s az írott szöveg még inkább) Lacan szerint a hiányból és a veszteségből születik, a szavak azt helyettesítik, amit gyermekként elveszítettünk és soha nem kaphatunk meg. Innen közelítve a protestantizmust nevezhetjük a szimbolikus rend vallásának, „apai vallásnak”, amely az immanens, földi, anyagi szférától elidegenedve kizárólag nyelvi mediáción keresztül érintkezik Isten valóságával (szokták a „nyelv vallásának” nevezni). Mivel a szimbolikus rendben a nyelv arra mutat, ami nincs jelen, helyettesít, a protestáns istenélmény döntő eleme az istenhiány, az extrém transzcendencia, az Isten és a bűnös ember közti szakadék tapasztalata. A nyugati, főleg angolszász kultúra számos módon lázadt már ezen alapélménye ellen, előadásomban egy számunkra érdekes kortárs esetet mutatok be röviden: hogy a hitvalló kálvinista Marylinne Robinson, Pulitzer-díjas amerikai regényíró hogyan írja felül e szigorú apaképet és a protestáns hívőnek a nyelvhez való viszonyát, és hogyan teremt meg egy protestáns szakramentalizmust szimbolikus lelkész-főszereplőjén keresztül.
Címkék:
Hely: Sárospatak, Magyarország

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az érzelmek szerepe a kegyességben - újra "Református kegyesség" konferencia Sárospatakon április 13-14-én

Az érzelmeknek vitathatatlanul jelentős szerepük van a közösségi vallásos gyakorlat és a személyes kegyesség dimenzióiban szinte minden vallásban – ennek ellenére ez a kérdéskör meglehetősen elhanyagolt és mostohán kezelt területe a református teológiának. Mindez azért is különös, mert az egyházi nyilvánosság különböző színterein egyre többen és egyre többször vetik fel a református vallásgyakorlat „kiszikkadásának”, érzelmi sivárságának problémáját, ami éppúgy jelentkezik az egyháztagság, a bevonódás és elköteleződés szintjén, mint a szociális érzékenység területén vagy éppen a liturgia összefüggésében. A református vallás legfőbb értéke viszonylag hosszú időn át racionalitásában, illetve minden babonától és érzelmi szélsőségektől mentes józanságában jelölődött ki, e tulajdonságok értéke azonban napjainkra jelentősen inflálódott és egyre kevésbé tűnnek pozitív identitáselemnek. 
Megjegyzés küldése
További információk

A poszttraumatikus áhítat - Richard Wurmbrand és Visky András kegyességi tárgyú írásaiban

Richard Wurmbrand evangélikus lelkész és Visky András író, dramaturg két különböző alkatú, teológiájú, stílusú keresztény gondolkodó, írásaik közös nevezője - bár eltérő módon és mértékben - a diktatúra által elkövetett erőszak megtapasztalása. Wurmbrand Beszédek a magánzárkában című könyvében explicit módon hivatkozik a megélt traumára, szövegeinek eredettörténetét is oda vezeti vissza. Visky András kisgyerekkori kitelepítésélménye, édesapja évekig tartó távolléte, bebörtönzése szövegszinten nem jelenik meg a Reggeli csendességben, retorikájában, gondolati ívében ugyanakkor hasonlóképpen tartózkodik a „teológiai korrektségtől” és a „teoretikus erőszaktól” (Jean Baudrillard). Narratív teológiájukat az „eseményszerű létmegértés” (Thomka Beáta) jellemzi, kegyességi retorikájuk „a Másik felé halad, annak igenlését sürgeti” (Emmanuel Lévinas). Előadásomban ezt a retorikát vizsgálom a fent hivatkozott elméletírók munkáit is segítségül hívva.





Molnár Illés (1981) - irodalomkritikus, költő, s…
Megjegyzés küldése
További információk

"Csak azért érdemes élni, amiért képesek vagyunk meg is halni."

A szentignáci lelkiség egyik alappillére a „megtalálni Istent mindenben” (és mindent Istenben). Ez a megtévesztően egyszerű tétel azt fejezi ki, hogy az ember mindent a spirituális élet részének tekint. Nem szorul a templomok falai közé, nem pusztán vallási kérdések foglalkoztatják, mert nem csupán az imádság és a szakrális szövegek tartoznak a lelki élet hatáskörébe. És főként nem állít olyat, hogy pl. a munkáról, a pénzről, a szexualitásról, a depresszióról stb. nem eshet szó a spirituális kapcsán.

Loyolai Ignác megtérése kezdetén, mint világi ember fokozatosan vette észre, hogy az érzésein és a vágyain keresztül is szólhat hozzá Isten. Felismerte természetesen az érzések közti különbségeket, hogy mi visz közelebb vagy távolabb Tőle, de főként, hogy azok is Istentől származnak, rajtuk keresztül szól hozzánk, érintkezésbe kíván lépni velünk. Közvetlenül. 


Ignácnak emiatt sokszor meggyült a baja az inkvizícióval és háromszor került annak börtönébe, mert bírálói azt gyanították, hogy meg…
Megjegyzés küldése
További információk