Ugrás a fő tartalomra

A református emlékezetkultúra Felvidéken, a kommunista diktatúra idején




Buza Zsolt (PhD hallgató, református lelkész, Rozsnyó) előadásának összefoglalója:

A kommunista diktatúra időszakában sok olyan esemény történt, ami a Felvidéki Református Egyházat érintette. Az egyházvezetés pozitív álláspontja az államhatalomhoz megengedte, hogy a 90%-ban magyar református egyház kereteiben fennmaradjon és túlélje a 41 éves önkényességet. Két olyan eseményt szeretnék a hallgatósággal megosztani és mélyebben elemezni, amikor is egyházunk megbirkózott a fennálló nehézségekkel. 

Az egyik egy természeti csapás eredménye volt, a dunai árvíz 1965-ben. Az átszakadt gátak, a házukból kiköltöztetett emberek, a magukat mentők és azok, akik nem voltak hajlandóak otthagyni házaikat. Mennyiben érintette gyülekezeteinket a dunai árvíz? Egyházunk püspöke, a Pozsonyi Egyházmegye esperese, lelkészek, gondnokok milyen mértékben vették ki részüket a gátakon? Hogyan épültek újjá gyülekezeteink, azok templomai, parókiái? Milyen külföldi támogatásból és milyen állami hozzájárulásból sikerült rendbe rakni, amit a víz kimosott és megrongált?

A másik esemény az emberi beavatkozás eredményeként könyvelhetjük el. Amikor is az az állami döntés született, hogy a mohi atomerőmű felépüljön. A Lévától 14 km-re fekvő község, Mohi teljes megszűnt. 1979-81 között áttelepítették az ott élőket. A felvidéki Bözödújfalu, amelynek lakosai megélték az áttelepítést Magyarországra, a csehországi deportálásokat, de annak ellenére a faluközösség megmaradt. Mára már csak egy elhagyott református templom, – ami közvetlen a II. József által kiadott Türelmi rendelet eredménye, hiszen 1787-ben barokk-klasszicista stílusban épült –, és egy temető jelzi a falu létét, amelynek sírjai ott domborulnak a templom körül.

Mi az, ami fájóbb emléket idéz elő? A természeti csapás vagy az emberi beavatkozás? A két trauma közül, melyik ver nagyobb éket az ember lelkébe? A két trauma közül melyik orvosolható? Erre keressük a választ az előadás során.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Érzés-e a schleiermacheri feltétlen függésérzet?

Schleiermacher kritikusai azt róják föl neki, hogy az Abszolút iránti feltétlen függésérzet (das Gefühl der schlechthinnigen Abhängigkeit) csupán egy romantikus érzelem, amely a hitet a szubjektív érzékelés körébe szűkíti. Valóban csak egy emberi emócióról van itt szó? Mi célból és milyen kontextusban fogalmazta meg ezt Schleiermacher? Lehet-e csak ésszel vagy csak érzéssel hinni? Mi a fides qua és quae creditur mai aktualitása?


Kodácsy Tamás (Dr habil.) - református teológus és programozó matematikus.


Kodácsy Tamás előadását a 3. Református Kegyesség konferencián hallgathatják meg az érdeklődők.

"Csak azért érdemes élni, amiért képesek vagyunk meg is halni."

A szentignáci lelkiség egyik alappillére a „megtalálni Istent mindenben” (és mindent Istenben). Ez a megtévesztően egyszerű tétel azt fejezi ki, hogy az ember mindent a spirituális élet részének tekint. Nem szorul a templomok falai közé, nem pusztán vallási kérdések foglalkoztatják, mert nem csupán az imádság és a szakrális szövegek tartoznak a lelki élet hatáskörébe. És főként nem állít olyat, hogy pl. a munkáról, a pénzről, a szexualitásról, a depresszióról stb. nem eshet szó a spirituális kapcsán.

Loyolai Ignác megtérése kezdetén, mint világi ember fokozatosan vette észre, hogy az érzésein és a vágyain keresztül is szólhat hozzá Isten. Felismerte természetesen az érzések közti különbségeket, hogy mi visz közelebb vagy távolabb Tőle, de főként, hogy azok is Istentől származnak, rajtuk keresztül szól hozzánk, érintkezésbe kíván lépni velünk. Közvetlenül. 


Ignácnak emiatt sokszor meggyült a baja az inkvizícióval és háromszor került annak börtönébe, mert bírálói azt gyanították, hogy meg…

Az érzelmek szerepe a kegyességben - újra "Református kegyesség" konferencia Sárospatakon április 13-14-én

Az érzelmeknek vitathatatlanul jelentős szerepük van a közösségi vallásos gyakorlat és a személyes kegyesség dimenzióiban szinte minden vallásban – ennek ellenére ez a kérdéskör meglehetősen elhanyagolt és mostohán kezelt területe a református teológiának. Mindez azért is különös, mert az egyházi nyilvánosság különböző színterein egyre többen és egyre többször vetik fel a református vallásgyakorlat „kiszikkadásának”, érzelmi sivárságának problémáját, ami éppúgy jelentkezik az egyháztagság, a bevonódás és elköteleződés szintjén, mint a szociális érzékenység területén vagy éppen a liturgia összefüggésében. A református vallás legfőbb értéke viszonylag hosszú időn át racionalitásában, illetve minden babonától és érzelmi szélsőségektől mentes józanságában jelölődött ki, e tulajdonságok értéke azonban napjainkra jelentősen inflálódott és egyre kevésbé tűnnek pozitív identitáselemnek.